3. A nagy nap

Különleges napra ébredt a királyság. Ma új uralkodót avatnak, egy fiatal, gyönyörű, zöld íriszű daliát. Én pedig a világ legszerencsésebb emberének vallhatom magam, tudva a herceg titkos érzéseiről. Eleanor kisasszonnyal még sokáig társalogtunk az éjszaka folyamán, késő este kerestünk neki szállást. Sok kilincselés után egy tisztaszívű asszony befogadta. Bár aggódok, mert az asszony állítása szerint van egy éppen felnőtt fia. Csak nehogy ráfenje a fogát a leányra, mert jómagam náspágolom el! Sietve készülődtem, elvégre már egy fertály óra eltelt a kakasszó óta. Kopogást hallottam a fa ajtón keresztül. Odasiettem és rögvest tágra tártam.
-Herceg-hajolt meg Eleanor-ide érkeztem, hogy segítsek elkészülni. Elvégre nagy nap a mai.-húzódott egy félénk mosoly arca szegletébe.
-Gyere lányom, nem tudom mit kéne felöltenem. Mi illendő? Hercegként jelenjek meg? Vagy egy sima vendégként?-kapkodtam össze-vissza a szobában.
-Oh Herceg, Ön a fővendég lesz! Hercegi viselet volna a módi minden bizonnyal!-bólogatott fürgén a lány, miközben már elő is készítette a legszebb selyem darabokat.
-Fővendég? Állj csak meg egy pillanatra te lányka! Mit ejtesz ki szádon? Tán lemaradtam volna valamiről?-vontam fel kérdőn szemöldököm.
-Oh-piros folt került arcának két felére.-Ezt nem szabadott volna mondanom, elnézését kérem.-hajtotta le fejét.
-Na de ne állj itt így előttem.-szorítottam meg gyengéden egyik vállát.-A bizalmasom vagy ezt ne felejtsd.-mosolyogtam rá, mire az ő orcája is felvidult.-Most egy pár pillanatra fordulj el, ha kérhetem. Lefürödnék.-fordítottam meg gyengéden a lányt. Ruháimat levetve beléptem a rózsa illatú vízbe és elmerültem a számomra kellemes hőmérsékletű fürdőben.-Minden rendben alakult az este?-kiáltottam oda a lánynak.
-Teljes mértékben. Az asszony fia, Max, nagyon lovagias. Megkért, hogy meséljek el neki mindent. Nem ítélkezett. És tudja Herceg...gyönyörű szemű lovag ez.-sóhajtott egy nagyot, mire felkuncogtam. Hasonlóan festhetek, miközben a Hercegről ábrándozom.
-Meghiszem azt!-elkezdtem lecsutakolni magam, elvégre ezen a napon nem hozhatok szégyent a hercegre. Vagyis a leendő királyra.  Úgy egy fél esztendő és én is király leszek. Egyesíthetnénk birodalmainkat. Szép kis gyerekmese. De te már nem vagy gyermek Louis-szólalt meg egy hang a fejemben. Nem kedvelem különösebben az állandó kételyei miatt. A fürdővízből kiszállva magamra húztam alsóneműm és a selyem anyaggal is megpróbálkoztam, de nem jártam sikerrel.
-Segítenél kérlek?-szóltam oda Eleanornak, mire készségesen megigazította rajtam az anyagot és máris hercegibbnek néztem ki.

Kopogás hallatszott, az udvarhölgyem már sietett is az ajtóhoz és mögötte elbújva kinyitotta azt. Fejét lehajtva tartotta, amíg belépett az illető.
-Herceg.-térdelt le elém.-A leendő király küldette önnek. Mellé ezzel a levéllel.-nyújott át egy fa ládikát egy vörös pecsétes borítékkal együtt.
-Köszönöm lovag, utadra mehetsz.-hajtottam meg enyhén fejem, hogy ezzel is tiszteletem fejezzem ki neki. Elnyílt ajkakkal felállt, majd fejet hajtva lépett ki. Ám mikor a szobalánnyal találkozott tekintete egy pillamatra megállt és mosolyt villantott, majd már kint is termett. Eleanor becsukva az ajtót mosolyogva dőlt neki.
-Ő volt az.-harapott rá saját ajkára.-Mutassa herceg.-indult el felém, mire felemeltem a kezem és megtorpant.
-Csak Louis és tegezz kérlek.-mosolyogtam rá, majd magam mellé intve felnyitottam a ládát. Eltátott szám elé kaptam tenyerem és meghökkenve néztem a kézzel, fából készített fésűt. Belevésve két betűvel:
L.S. Ez vajon mit jelenthet? El ne feledjem megkérdezni. Végigszántottam bozontomon, amely rögtön odasimult helyére. Mintha csak valami varázskefét tartanék a markomban. Remegő kezekkel bontottam meg a királyi levelet.
Drága Hercegem!
Sajnálom, hogy ma nem találkozhatunk, de rendkívüli bosszúságomra sok dolgom akad még az estig, ahol végre láthatlak. Fenomenális esemény lesz! Remélem élvezni fogod és tetszett az ajándékom.
Ölel és csókol:
A te (leendő) királyod
Ez a pár sor is megdobogtatta szívemet és hatalmas vigyorral tettem le az asztalra.
-Ez milyen romantikus-sóhajtott mellettem Eleanor.-Bár egyszer ilyesfélét kaphatnék Max hadnagytól.-sóhajtott fel ismételten, mire elnevettem magam.
-Biztosra veszem, hogy eljön az az idő is.-felálltam és a lányt lenyomtam a székre.-Ugye nem gond ha szórakozok a hajaddal egy keveset? Imádom az efféle dolgokat.
-A legnyugodtabb szívvel....Louis.-hallatszott hangján, hogy nyugodtabb, mint tegnap ezért dudorászva kezdtem neki kifésülgetni haját. A két oldalról indítottam egy egy fonatot, majd ezt összefogtam a tarkójánál, körbetűzdelve néhány kamillával.-Köszönöm-mosolygott a lány meglátva mesteri munkámat.-Mondták már, hogy kiváló hangod van?-fordult felém a széken ülve.-Játszol valami hangszeren?-vállt egyre izgatottabbá.
-Ami azt illeti, nem de köszönöm. Zongorán, hárfán és hegedűn. De nagyon rég volt az, hogy én utoljára játszottam.-motyogtam magam elé.
-Harold Hercegnek egy teljes zeneterme van. Állítása szerint meg akart tanulni valamennyi hangszeren, de ezt kötve hiszem.-gondolkodott el a lány.-Herceg nekem most azonnal mennem kell-tágultak ki szemei.-A húgod a kertben van, ha szeretnéd lekísérlek.-nézett még rám az ajtóból, de leintettem.-Az ünnepség előtt egy órával találkozunk-kuncogott angyali hangján. Lefogadom, hogy a hadnagyhoz igyekszik ennyire. No nem baj, csak tán le tudom foglalni magam. Kiléptem a hatalmas szobából a folyosóra, majd meginduktam az említett kert felé. Csiklandozta orrom a tömény virágillat, ezèrt néha tüsszentettem egyet. Határozottan haladtam előre, mígnem megláttam húgomat, amint egy rózsaszín ruhácskában szaladgál fel alá egy lepkét kergetve.
-A ruhád-sikítottam fel nőies hangon, mire a kertben lévő személyek felém kapták a fejüket. A húgom kacagva ugrándozott felém, aztán karjaimba vettem.
-Milyen gyönyörű vagy-nézett rám hatalmasra tágult szemekkel.
-Azt a hölgyekre mondjuk Fizzy-kuncogtam tudatlanságál, mire eltátotta picike száját.-Férfiakra azt mondjuk, hogy jóképű.
-De az Harold király. Te gyönyörű vagy.-zárta rövidre a beszélgetést.-Azt mondta, hogy egyszer majd lakhatok vele és akkor minden nap teázni fogunk.-mosolygott bájosan.
-Valóban ezt mondta volna?-nevettem fel.
-Meg mást is mondott.-nézett sejtelmesen.-De azt nem árulhatom el.-nyújtotta rám nyelvèt.
-Ejnye na-összehúztam szemöldököm és haraggal próbáltam rá nézni, de ő csak egy nagyot kacagott rajtam. Hát hiába, kész nő. A kertben sétálgattunk még egy ideig, beszélgettünk a tündérekről, más hercegnőkről, a királynőről.
-Nocsak, netán rólam folyna a szó?-hallottunk meg magunk mögött egy lágy hangot.
-Fenség-hajoltam meg kezemben a húgommal.
-Herceg-tett egy hasonló mozdulatot.-A fiamnak igaza volt.-mosolygott szeretetteljesen.-Remélem mellette fogsz állni-suttogta fülembe, majd már tovább is ment.
-Felség várjon, ezt hogy érti?-lépkedtem utána.
-Nem mondhatok semmit, de türelem rózsát terem kedves Herceg.-torpant meg egy pillanatra.-Most sietnem kell, egy új tortát próbelt meg az udvari cukrász, epedek a kíváncsiságtól! Már csak egy és egy fél óra van az ünnepségig!-tapsolt párat, majd húgomra terelődött tekintete.-Jössz velem csalni kicsit?-fogta meg pici kezeit.
-Igeeeen-visított fel Fizzy. 7 esztendős, úgy viselkedik, mint egy uralkodónő, de egy kis édes élvezettel mindig el lehet csábítani. A két hölgy társalogva távozott, míg hallottam, ahogy Fizzy azt mondja, hogy egyszer ő is ilyen gyönyörű királynő szeretne lenni. A gyermeki gondolkodás. Hihetetlen, rögvest kimondja bármi eszébe jut. Fejrázva indultam vissza a szobába, ahol Eleanor már várt.
-Siess Louis. Neked nem szabad késned. A Herceg fel fog lógatni, ha nem viszlek oda időben.-motyogott inkább magának. Értetlenül tűrtem, ahogy húz maga után a kertbe, majd a hosszú márványlépcső alján megállít, ő maga pedig beáll néhány asszony mellé. Még mindig tudatlanul állok középen, míg egyszer csak a tömeg ketté nyílik és az ember csorda végén megjelenik az egyetlen férfi a Földön, aki valaha elcsábított. Tenyereimet szám elé kaptam és könnyezve néztem, ahogy felém sétál. Egy fehér fodros ing volt rajta, fekete nadrággal és fekete kabáttal, amin arany zsinórból voltak díszítések varrva. Mikor elém ért kezeimet lefeszegette arcomról és sajátjai közé fogta őket.
-Hercegem, varázslatosan gyönyörű vagy.-nézett rám igézően zöld szemeivel.-Tudnod kell, hogy mikor először megláttalak, már tudtam, hogy nekem egy nap te kellesz. Igaz, akkoriban még talán 7 esztendősek voltunk.-nevett egy kicsit, aztán ugyanazzal a komoly tekintettel vizslatott.-Most, hogy újra találkoztunk, megesküdtem magamnak, hogy soha többet nem engedlek el. Bár úgy tűnik önző vagyok, mégis ezt megcáfolnám. Ha megtisztelnél a helyeslő válaszoddal, akkor ígérem olyan kezes bárány leszek, hogy akár a tenyeredből fogok enni.-letérdelt elém, jobb kezemet elengedte, mire azt ismét szám elé kaptam.-Ne takard már el a gyönyörű ajkaid.-kuncogott fel, mire leengedtem kezem, de még mindig szájtátva néztem rá.-Louis William Tomlinson, leszel a királyom?-kérdezett rá csillogó szemekkel, míg előhúzta a meseszép aranygyűrűt. Beletúrt hosszú hajába, ami így kijött a szoros lófarokból. Hihetetlen boldogság fogott el. Egy földöntúli érzés. Ő térdel itt előttem, a válaszomra várva. A válaszomra várva! Csak én lehetek ilyen bugyuta, hogy egy ekkora kérdésre elfeledkezek válaszolni.
-Ezer örömmel királyom-suttogtam, mire felcsillantak szemei, kezemre húzta az ékszert majd felpattant és magához húzott. Jó érzés volt belesimulni erős karjaiba, csak élveztem, ahogy tart.
-Most pedig-hallottuk meg a királynő hangját-a koronázási ünnepség kezdődhet!-az eddig tomboló tömeg még nagyobb kurjongásokban tört ki. Harry kezemet megfogva indult be, ahol egy pap már várt. Harry letérdelt, míg én oldalra álltam.
-Harold Edward Styles, Franciaország hercege. Fogadod e, hogy Franciaországot az utolsó csepp véredig védelmezed?-egy kardott fogott kezei közé és Harold két vállára érintette.
-Fogadom-válaszolt jegyesem teljes komolysággal.
-Fogadod, hogy mint hitvesedhez, országodhoz is halálodig hű maradsz?
-Fogadom.-válasza megdobogtatta szívem.
-Fogadod, hogy a politikában korrekt döntéseket hozol tekintettel az emberi jogokra?
-Fogadom.
-Ezennel, az Isten által rám ruházott hatalommal kihirdetem, hogy Harold Edward Styles, Franciaország új királya-helyezte koronát fejére, majd Harry megfordult és komolyan végig tekintett a tömegen,
-Louis William Tomlinson-nevemet meghallva előre léptem és a pap előtt letérdeltem.-Mint a király törvényes hitvese, elfogadod e Franciaország törvényeit, ezzel együtt a sírig tartó hűséget?
-Fogadom.-válaszoltam teljes komolysággal.
-Ez esetben-helyezte rám a koronát-Louis William Tomlinson, Anglia hercege, Franciaország törvényes uralkodójának hitvese, mostantól törvényes férje vagy.-hajolt meg, majd kezemet Harryébe illesztette. Előre emeltük összekulcsolt kezünket, mire éljenzés zúgott végig az udvar népén.
-A sírig?-nézett rám Harold.
-Azután is.-suttogtam neki vissza.
-Eskütöket csókkal pecsételjétek meg.-hangzott, mire magához húzott tarkómnál fogva és egy lágy csókban forrtak össze éhező ajkaink. Nem sokkal később kezdetèt vette a lakoma, ahol a törvényes férjem mellett foglaltam helyet. Még ha rágondolok, már akkor is hatalmas vigyor varázsolódik arcomra.
-Mi lenne ha felmennénk?-suttogta a fülembe Harold, mire megremegtem.
-Ha ezt kívánod tőlem.-hajtottam meg kissè fejem, mire elvigyorodott. Karjaiba kapott és kirohant velem a bálteremből. A szobája előtt az ajtónállók már nyitották is az ajtót, szinte berohant velem, majd az ágyra dobott. Felém mászott, majd tenyerével kitámasztotta magát.
-Gyönyörű vagy.-hagyott nedves csókokat testem minden részén. Finoman lehámozta rólam az utolsó ruhadarabot is, majd visszatért ajkaim becézéséhez.
-Vet...ah...vetkőzz le te is-nyögtem szájába kéjesen, mikor rám markolt. Kérésemre gyorsan megszabadult feleslegessé vált ruhadarabjaitól. Mikor megláttam férfiasságát fejemben megszólalt egy vészharang és szinte kitéptem magam alóla, hogy az ágy végébe menekülhessek. Magamhoz húztam térdeimet és félve néztem magam elé, miközben ajkam harapdáltam.
-Én..erre nem biztos, hogy készen állok.-suttogtam szégyenteljesen. Féltem a He..Király reakciójától. Közelebb mászott hozzám és ölelésébe húzott.
-Semmi gond kedves. Mondd el mitől félsz.-túrta össze hajamat.
-Ne..nem tudom. Talán az ismeretlentől.-suttogtam még mindig nem a szemeibe nézve. Felemelte fejemet államnák fogva, majd mélyen szemeimbe nézett.
-Bízz bennem. Vigyázok rád. Még soha nem csináltál ilyesmit?-kérdezte türelmesen, mire bólintottam. Gyengéden elfektetett és ezúttal sokkal lassabban és türelmesebben indult neki mindennek. Az éjszaka csodásan telt. Életem legjobb estéje, a legjobb férfival.

2. Rózsahinta és szobalány

-Gyönyörű ma az időnk nem?-mosolygott elbűvölően, míg az ösvényt róttuk a kertben. Egyszer csak szétnézett, majd megragadta kezemet és rángatni kezdett.
-Erre Hercegem, itt nincsen senki, aki zavarhatna minket.-berántott egy bokorba. Bár, csak balgaságból hittem ezt, amint átléptünk a sűrű leveleken egy eldugott kis rész jelent meg előttem. A helyet egy sövény vette körül, ezzel eltakarva a külvilágtól, középen pedig egy rózsával körbefuttatott hintaágy állt.-Személyesen én gondoztam őket. Gyönyörűek nem?-megugrottam hirtelen közelségétől, majd egy kandúr kényelmességével simultam tökéletes alakjához.
-Valóban bámulatosak.-sóhajtottam.
-Tudta, hogy a rózsát a kéj virágának tartják?-csiripelte fülembe, mire egyből elvörösödtem.
-Na de Fenség!-ámultam szókimondóságán-Illendő ilyet mondani?-pirítottam rá. Illetve próbáltam volna.
-Illendő ilyenen megkeményedni?-kacagott, mire elhúzódtam tőle a lehető legmesszebb a hintaágyra telepedve.
-Nem kedvelem magát.-húztam fel sértetten orromat, de látszólag nem hatotta meg. Továbbra is ugyanazzal a szemtelen mosollyal nézett rám.
-Igazán nem szeretnék szemtelen lenni, de az öle nem ezt mondja Hercegem.-karolt át. Hihetetlen, mit meg nem enged magának. Vérlázító! Hosszú kecses ujjaival közre fogta államat és gyengéden maga felé húzta fejemet. Ez nem helyes! A vészharang csak úgy kongott a fejemben, de nem akartam megakadályozni szenvedélyünk kiteljesedését. Engedtem a bűnös csábításnak és türelmesen vártam míg ajkaink összeérnek. Hihetetlen varázslat kerített hatalmában. Lehetetlen volt elhúzodni. Inkább meg sem kíséreltem. Kezeimet puha fürtjeibe vezettem és gyengéden neghúztam, míg ő ajkaival az enyémeket kutatta fel. Sajnálatomra nemsoká elhúzódott és egy mozdulattal megigazította szalaggal összefogott copfját.
-Még mindig nem tartja jónak Hercegem?-mosolygott kacéran.
-Soha nem mondtam, hogy nem jó. Csak nem illendő.-nyaltam meg ajkaimat, mire a király szeme elsötétült. Szeretem mikor így néz rám. Látom, hogy kíván. Magamat is kínzom ezzel, de ez csekély dolog.
-Mit tesz velem Hercegem?-motyogta, majd ismét lecsapott ajkaimra. Ezt a délutánt a kertben töltöttük egymás karjaiban. Voltaképpen, inkább én az övében. Ez volna a szerelem? Ami mindennél többet ér? Az érzés, mely néha annyira jó, hogy repül az ember, néha annyira rossz, hogy szétszakad? Lehetséges. Hosszútávon semmi sem biztos. Csak annyit tudok, hogy sehol máshol nem lennék a világon szívesebben.
-Min jár az agya Hercegem?-szakított ki gondolataimból mély orgánuma.
-Semmi lényegesen. Nem kéne visszamennünk? Anyámnak fel fog tűnni, hogy ennyi ideig tàvol vagyunk.-kezdtem aggódni. Ha anyám megtudja, hogy szerelmet érzek a leendő király iránt minden követ megmozgatna, hogy a jegyese legyek. De én meg akarom tapasztalni az őszinte, igaz szerelmet, melyet eddig csak könyvekben olvashattam.
-Indulhatunk Hercegem. Szabad?-nyújtotta karját, amit készséggel elfogadtam. Felkísért szobámba, ami az övével szemben van. Úgy tudom a királlyal szemben csak a jegyese lakhat. Micsoda kivételek. Az ágyon fekve, gondolataimba mélyedve egyszer csak pár halk kopogás zavart meg.
-Tessék-álltam fel, végigsimítva ruhámon.
-Jó napot Herceg-nyitott be egy szobalány.-A Herceg küldött, hogy szolgálatára legyek.-mondta lehajtott fejjel. Odasiettem hozzá, becsuktam mögötte az ajtót, majd állánál fogva felemeltem a fejét. Szájánál vér folyt le. Gondolom nem rég bánthatta valaki. Gyengéden az ágyhoz húztam, majd kamilla teát hoztam, amit egy pamaccsal rákentem sebére. Eleinte sziszegett, aztán hálásan nézett rám.
-Mi a neved?-kérdeztem őt.
-Eleanor-válaszolt félénken. Bizonyára nem jó körülmények közt él.
-Ki bántott téged?-simítottam meg gyengéden karját, mire kitört belőle a keserves sírás. Magamhoz szorítottam gyenge testét, és haját simogatva próbáltam csitítgatni.
-Az egyik kukta. Elvette a lányságomat, ezért apám kitagadott. Mikor a kuktához mentem felpofozott.-kótényét piszkálta. Még mindig félt.
-Elintézem majd én azt az embert. Ne félj, én nem bántalak. De mondd lányom, miért jöttél?-néztem rá tömény kedvességel és érdeklődéssel.
-Nem tudom fenség. A herceg küldött. Azt mondja tegyem azt amit Ön kíván. Legyek az udvarhölgye. Hiába mondtam neki, hogy nem ez a szokás.-örülök neki, hogy végre megeredt a nyelve.-Szóval mit tehetek?
-Társalogj velem.-jelentettem ki.-Milyen pletykák vannak most a Hercegről?-kérdeztem, mire elpirult.
-Az egyik az, hogy el akarja jegyezni Önt. A másik pedig az, hogy holnapra tetette a koronázást.-elállt a lélegzetem. Ezt ilyen nyíltan kijelenteni?
-Ismételd el az elsőt.-nyeltem nagyot fal fehér ábrázattal.
-Nem is hallotta? Mielőtt megérkezett, már azelőtt azt pletykálták a vének, hogy el fogja magát jegyezni.-számára ez teljes mértékben egyértelmű volt. Csak én problémázok ezen.-Szereti Önt. Tisztán hallottam.-suttogta félénken közelebb hajolva.
-Honnan tudhatnám ezt biztosra?-feleltem keserű szájízzel. Eleanor látszólag elgondolkozott.
-Elvitte a rózsahintához?-kérdezte reménnyel teli szemekkel.
-El-feleltem.-Miért olyan lényeges ez?
-Tudja, ezelőtt az ő szobalánya voltam. Magán, a hercegen és rajtam kívül senki nem járt ott. A heeceg mindig azt mondta, hogy a rózsákat az igaz szerelmének neveli.-szavai hatására szívem gyorsabban kezdett dobogni.-És Ön?-szakított ki ábrándjaimból a lány hangja.
-Azt hiszem, a legszerencsésebb ember vagyok a földön.-suttogtam.

1. Fanfárok és találkozás

-Harold-

A kastélyon keresztülrohanva megálltam a szobám előtt, majd benyitva szétrebbentettem a beszélgető szobalányokat.
-Marie hol a ruhám?-kérdeztem, mire egyet nyelve válaszra nyitotta a száját.
-A-az ágyon fenség.-remegett a hangja. Gondolom megijeszthette a belépőm.
-Menjetek kérlek a konyhába. Ott most sok kézre van szükség.-mosolyogtam rájuk, hogy enyhítsem félelmüket. Apám jó király volt, de túl kemény. Én szeretném megtalálni az aranyközéputat. Mire távoztak a szobámból, addigra már csupaszra vetkőztem, hogy minél hamarabb felölthessem ünnepi öltözékem. A nadrággal egy keveset bajlódtam, de viszonylag hamar sikerült felráncigálnom. Ekkor a tükör elé telepedtem, hogy egy szalaggal rögzítsem loboncomat. Mikor mindennel megvoltam, palástomat megfogva rohantam át ismét a palotán. Az utolsó folyosónál lefékeztem, elrendeztem ruhámat, vettem néhány mély levegőt, majd intve az ajtónállóknak kitárattam a kaput, amely bejárást enged az első udvarból. Éppen ebben a szent pillanatban állt meg a kocsi, rajta az angol zászlóval. Liam a lépcső aljában nagyot szusszantott megkönnyebbülésében. Őt ismerve, már kiizzadta a tegnapi víz mennyiséget is amit megivott. A kocsiból egy alig 5 éves kislány ugrott ki arcán furcsa grimasszal. Arckifejezése hamar értelmet nyert, mikor a kocsi mellett kiadta gyomra tartalmát. Liam már ment is volna oda hozzá, de leintettem. Hamar lerohantam a hosszú márványlépcsőn és ölembe kaptam a kislányt, aki fáradtan borult mellkasomra.
-Hogy van Hölgyem?-kuncogtam fülébe, mire nagyra nyílt szemekkel realizálta, hogy ki is vagyok.
-Tényleg olyan jó illatod van, mint mondják.-bújt még jobban nyakamba, ezzel ösztönös nevetést kiváltva belőlem.
-Ki mond ilyet?-néztem varázslatosan kék szemeibe.
-A szobalányok meg a -itt megakadt és szétnézett, majd közelebb húzódott és a fülembe suttogta az utolsó szót.-meg a bátyám.-meglepődve hallottam válaszát.
-Jobb már a pocid?-simogattam meg emlegetett testrészét, mire hevesen bólogatni kezdett.
-Igen király.-húzta nagy mosolyra picinyke ajkait. Közben a királynő is leszállt a hintóról és aggódva nézett körbe a kislányát keresve.
-Felség, a legnagyobb megtiszteltetés, hogy elfogadták a meghívást, köszöntöm Angliában. Remélem zökkenőmentesen utaztak.-csókoltam neki kezet, mire mosolyt varázsolt megviselt arcára és bólintott.
-Számomra a megtiszteltetés, Franciaország jövendőbeli királya.-hajbókolt-Az út pedig-kereste a szavakat..-üdítő volt. -milyen udvarias hölgy. Már éppen rákérdeztem volna a Herceg hollétére, mikor Ő is leugrott a kocsiról. Kicsit megbotlott, de azt palástolta az a tömény elegancia ami sugárzott belőle. Kihúzta magát, szétnézett, majd tekintete megállapodott rajtam. Mennyit változott. Ostoba, hogy ne változott volna 8 év alatt?! A szemei még mindig jeges kékek voltak, de most alacsonyabb volt nálam több mint egy lábbal. Peckes járással elém sétállt, majd bólintással üdvözölt.
-Örvendek Herceg.-szinte fájt a közömbösség, amely körül ölelte őt.
-Részemről az öröm.-húztam féloldalas mosolyra ajkamat.-Jöjjenek, éppen tea idő van.-hívtam őket a hátsó kertbe. Idő közben a kis Fizzy kiugrott a karjaimból és virágról virágra tanulmányozta a kertet. A királynő pedig mély eszmecserébe került az udvarhölgyével, ezért a herceggel előre mentünk, hogy mi is tudjunk beszélni egy keveset.
-Mikor utoljára találkoztunk még magasabbnak véltem magát.-kezdeményeztem beszélgetést.
-Én meg Önt véltem alacsonyabbnak.-mosolygott szemtelenül.

-Louis-

Amíg a teázás helyszíne felé sétáltunk, az járt a fejemben, hogy a szeme szinte ugyanúgy világít, mint legutóbb. Természetesen akárhányszor közelebb lépett hozzám, a térdeim megremegtek. Csüngtem minden egyes szaván, mély, rekedt hangját próbáltam minél jobban elmémbe vésni magányos óráimra. Éppen az árvaház felújítási tervét ecsetelte, de mivel túlságosan el voltam foglalva arcnak tanulmányozásával, hogy nem vettem észre, hogy engem kérdez.
-Parancsol?-kérdeztem vissza.
-Ennyire vonzó volnék?-húzta félmosolyra gyönyörű, rózsaszín, telt ajkait.
-Már megbocsásson. -csattanok fel, még ha igaza is van.
-Megbocsátok-kacsintott, ezzel tovább hergelve engem.
-Na ide figyeljen.-fordulok be elé, mire egy arrogáns mosollyal válaszol.
-Figyelek, folytassa csak.-az a mosoly...édes és bosszantó egyben.
-Velem nem játszhatja ezt. Érti?-meglepődöttség kerül arcára.-Mi olyan meglepő? Nem sokan álltak ellen magának?-csak úgy köptem lassan a szavakat, le kéne állnom, de az nem én vagyok.-Hát én nem fogok a hálójába kerülni-dobbantottam idegesen lábammal, majd helyet foglaltunk ketten egy előre megterített asztalnál.
-Azt majd meglátjuk-csúsztatta hatalmas tenyerét combomra a terítő leple alatt, mire kicsit megugrottam ezzel leverve egy valószínűleg nagyon drága porcelántányért.
-Én nagyon sa-sajnálom-néztem rá Haroldra, aki továbbra is csak mosolygott. Kibújtam keze alól és felszedtem a tányér darabjait, azonban elvágtam vele a mutató ujjam.
-Ez csúnyának tűnik.-hallottam a szokásosnál rekedteb és mélyeb hangját közvetlen fülem mellől.-Jöjjön, majd én lekezelem.-húzott fel és mire felébredtem a sokkból, máris a szobájában voltunk és a hátam az ajtónak csapódott és egy forró leheletet éreztem nyakamon.-Elnézést, de mikor lehajolt már nem tudtam magam tartóztatni.-lehelte, mire rögtön rájöttem, hogy bizony eléggé beterpesztettem neki. Elkezdte nyakamat csókolgatni, mire tehetetlenül vergődtem alatta, majd kiszabadultam kezei közül és a szoba másik végébe rohantam, ahonnan ijedten kémleltem Őt.-Úristen, Louis én...sajnálom, most biztosan nagyon félsz tőlem. Mekkora egy balek vagyok.-meglepődtem, hiszen most először hívott a nevemen és hihetetlenül vonzó volt a szájából.
-Harold herceg, sajnálom, de ez nem helyes.-hajtottam le fejem, mire meglepetten kapta rám szemeit.
-Te...Ön-javította ki gyorsan magát-arra gondol, hogy nem zavarja? -tért vissza a magabiztos mosoly fejére és elkezdett felém sétálni.
-Mi..ne...én..ez nem helyes.-fejemet még mindig lehajtva tartottam.
-Mi a baj hercegem?-a megszólításra szívem hatalmasat dobbant és a hangom akaratlanul is megremegett, mikor megszólaltam.
-Mi még...jegyesek sem vagyunk. Persze, nem is reménykedek, hogy egyszer egy olyan nagy király oldalán lehessek, mint maga, de...beszélek megint zagyvaságokat.-hagytam rá és kifelé indultam, mikor megragadta a kezem és visszahúzott, ameddig nem ütköztem mellkasának.
-Hát ennyi a baj?-helyezte állát fejemre.-Azt hittem nem viszonzod a vonzalmamat.-szavai megdobogtatták szívemet. Félő volt, hogy kitör majd a helyéről.
-Én meg azt hittem, hogy te nem.-néztem fel rá könnyezve, elhagyva a magázódást.
-Lenne kedved tenni egy sétát a parkban?-kérdezte letörölve könnyeim, mire csak bólintani volt erőm.

Előzmények 2.

Az Úr 1735. esztendeje, március havának 16. napja

-Anyám muszáj elmennem? Oly régen volt már az, hogy mi gyermekként játszottunk a Herceggel.-ismételten itt tartunk. Igazán nagyszerű lenne látni ismét a Herceget. De semmiképp sem ilyen körülmények közt.
-Maxime-intett anyám az inasának, mire az előre mászott a kocsis mellé, majd lecsapta a fa ajtót, így ketten maradtunk.-Édes fiam, igazából mitől félsz?-dőlt előre kicsit, hogy bizalmasabban tudjon rám nézni. Sajnálatomra túl jól ismert már. Sóhajtással adtam tudtára, hogy fején találta a szöget.-Csak nem?-vonta fel egyik tökéletesen ívelt szemöldökét, mire összébb húztam magam a helyemen.-Tehát érzel bizonyos gyengédséget a Herceg iránt.-kérdése inkább kijelentésnek hatott. Nos. Ez nem vethet rám valami jó fényt. Félénken bólintottam, majd megszólaltam:
-De Anyám, az majd 7 esztendeje volt.-mondtam szinte hisztérikus állapotban, belegondolva abba, hogy fenn áll annak az esélye, hogy a Herceg szinte teljesen más lett.-Le merem fogadni, hogy nem emlékszik rám.
-Nevetséges-csattant fel anyám-Ki ne emlékezne az angol hercegre?!-sóhajtással beleegyeztem igazába. Ki merne Anglia uralkodóasszonyával vitába szállni? Én nem az biztos.-Trónörökös vagy Lewis. Ezt ne feledd. Nem neked kell meghajolnod a világ előtt, hanem a világnak kell leborulnia a lábaid elé.-a hideg rázott meghallva nevem kellemetlen angolsággal.-Nemsokára megérkezünk az udvarba. Elegáns leszel és elbűvölöd a herceget. Ha ez nem válik be, otthon vár Eleanor hercegnő. Vagy Brianna a bajor királylány. Annyi lehetőséged van. A fejembe se fér, hogy miért a legnehezebbet választod.-csóválta meg fejét.
-Tudja anyám, néha a legnehezebb úton érjük el a legnagyobb boldogságot.-mosolyodtam el, miközben a Herceg sejthetően még mindig gesztenyebarna göndör fürtjei és világító zöld szemei jártak a fejemben. E gondolatok és kétségek közt álomba merültem, ahol a fiatal énem játszott egy zöld szemű kisfiúval.
-Hóóó-hatalmas kiáltásra ébredtem. Rögvest kiegyenesedtem és megdörgöltem szemeimet.
-Most már az udvarban vagyunk, szedd össze magad fiam.-szorított rá bátorítóan anyám a kezemre, mire harsonák szólaltak meg, mi pedig bekanyarodtunk a kocsival a palota elé.

Előzmények 1.

Franciaország, Az Úr 1735. esztendeje, március havának 16. napja

-Meghalt a király!-hallatszott a velőt rázó üvöltés. Mélységes csend telepedett a fővárosra. Csakhamar az egész királyságot bejárta a megrázó hír, miszerint szeretett uralkodójuk eltávozott erről a világról. Az utcákra gyász borult, de a királyi udvar nem vonulhat vissza. Két nap múlva megkoronázzák az új királyt. Első Harold Edward Styles király. Jól hangzik nem? Az én nevem. Vagyis ez lesz két nap múlva.
-Beléphetek?-kopogtam fogadott anyám, Trisha ajtaján. Bentről szipogás hallatszott, majd egy vékonyka hang kikiáltott.
-Lépj!-nem tártam szélesre az ajtót, éppen csak annyira, hogy beférhessek.-Nézzenek oda-mosolygott rám vörösre sírt szemekkel.-Nemsoká király leszel. Olyan hamar felnőttél Harry-ölelt magához, majd vállamon újból elsírta magát. Mikor fejét felemelte, lábujjhegyre állt és gyenge csókot lehelt arcomra.-Olyan jó király leszel, mint apád volt. Tudom, hogy nem én vagyok az igazi anyád, de-itt közbe szóltam volna, ellenben mutatóujját felemelve csendre intett.-egy anyai tanáccsal szolgálnék. Mindig őrizd meg józan eszed, kivéve, ha a szívednek kell döntenie. Tudni fogod mit jelent, ha eljön az ideje.-magamhoz öleltem a nőt, aki felnevelt és elengedtem néhány könnyet.
-Úgy hiányzik. Pedig néhány óra telt csupán el.-két keze közé fogta arcomat és úgy beszélt hozzám.
-Mindig is érzékeny gyerek voltál.-törölte le könnyeim.-Nem is féltenélek a tróntól, ha nem tudnám, hogy apád hiánya mekkora lyukat hagy a szívedben. De túl fogod élni. Emeld fel a fejed és tartsd magasan, mert király vagy.-simította meg arcélemet.-Büszke vagyok rád ezt ne feledd. Gyere. Kóstoljuk meg a desszertet vacsora előtt. Osonjunk le, ahogy szoktunk.-kerekedett huncut mosoly megfáradt arcára. Egyszer mikor 5 esztendős voltam és apám éppen hadjáraton volt nem tudtam aludni, ezért Trisha kitalálta, hogy szökjünk le és kóstoljuk meg a másnapi desszertet. Ezt a szokást megőriztük, csak az éjféli bűnözésről átszoktunk a vacsora előttire. Megfogta a kezem és már ki is rontott a szobából, engem újból csendre intve. Mielőtt felháborodhattam volna suttogva megszólalt:
-Attól, hogy király leszel, attól még én neveltelek fel.-kacagott csendesen. Leosontunk egészen a konyháig, ahol nem várt emberekbe ütköztünk.
-Egy kis bűnözés?-kuncogott egy hang az ajtóban, mire hátrébb hőköltem.-Nem akartalak megijeszteni bocsánat.-vágott kiskutya szemeket mostoha testvérem Zayn.-Nagyon finom kóstoljátok meg.-tolt minket beljebb. A hatalmas konyhában sürögtek-forogtak a cselédlányok és a kukták, de belépőnkre szinte egyszerre álltak le, hogy köszönthessenek. Mi csak tovább mentünk, amíg egy aprócska test ütközött lábaimnak. Lenéztem és tejfehér hajú, barna szemű kisfiú nézett vissza rám, szemeimben ijedtséggel.
-Bocsánat király.-nyögte ki tört beszéddel. Alig lehet 3 esztendős.
-Benedict már vagy ezerszer elmondtam, hogy hagyd békén a fenséget.-jött oda Nina, a gyermek anyja, illetve a legjobb barátom hitvese.
-Semmi gond Lady Baquet.-ejtettem felé egy mosolyt, majd felvettem kezembe a csöppséget.
-Hát te már ilyen nagy vagy?-sétáltam el vele a desszerthez.-Szeretnéd megkóstolni?-kérdeztem, mire heves bólogatás volt a válasz.-Én is. Na gyere.-letettem egy székre és két adagot lopva én is mellé telepedtem.
-Harold már 20 éves vagy és még mindig a süteményt lopkodod.-hallottam megy egy mosolygós hangot mögülem, mire hátra fordulva egy teleszájas vigyorral köszöntöttem.-Ráadásul a fiamat is rászoktatod.-sóhajtott gondterhelten, majd ő maga is elvett egy adagot. A hamis!-Hallottad, hogy az angol herceg is itt lesz?-kérdezte angolul, elvégre ezt a nyelvet csak mi ketten értjük az udvarban. Kérdésének hatására félrenyeltem és görnyedve próbáltam köhögni, hogy légzésem rendbe jöjjön
-Jól vagyok.-tettem fel a kezem, mire az aggódó tekintetek elfordultak.-Mit parancsolsz mondani?-néztem rá kitágult szemekkel.
-Eljön Ő is. Tudod mit mondanak róla. Hogy ő is különc.-utolsó mondatát csak suttogta, hogy véletlenül se hallja senki.
-Persze, hogy tudom. De miért jön el? Olyan rég volt már az, mikor mi gyerekként önfeledten játszottunk.-tűnődtem el, mire megszólaltak a harsonák.-A fenébe. Ez bizonyára Ő lesz. Liam kérlek tartóztasd fel, ameddig átveszem öltözékem.
-Igenis fenség.-rohant ki a konyhából, amit a szakácsasszonyok rosszalló tekintetekkel díjaztak.

Nyalánkságok

"-Köszöntök mindenkit az angol királyi udvarban Őfelsége, Louis William Tomlinson herceg koronázásán."
"-Ön herceg, ahogy én is az vagyok. Mi itt a probléma?"
"-Sajnálom, de ebben a világban nincsen boldogan élnek ameddig meg nem halnak.
-Elrepítem Önt a saját világomba, ahol egymás örökkéi leszünk."
"-Én csak egy szerény pap vagyok, semmit sem tudhatok a szív kifürkészhetetlen útjairól."
"...és akkor kisétáltam oda, hogy a legkevésbé hősies halállal halljak meg Én, Anglia hercege."

Főbb szereplők:

Harold Edward Styles - Újonnan megkoronázott francia király.

Louis William Tomlinson - Anglia hercege, első számú trónörökös.

Niall atya - Ír pap az angol királyi udvarban, a herceg fő bizalmasa.

Zayn Malik - Arab herceg, miután az előző király elvette anyját, Harold mostoha testvérévé válik.
Liam James Payne - Francia báró, a király legfőbb bizalmasa.



Köszöntök mindenkit az új blogomon. Megpróbálom a heti két részt tartani, remélhetőleg sikerül is. Nem szeretnék tovább beszélni, nemsoká felkerül a bevezető, ott írok egy hosszabb köszöntőt is.

A blog hivatalos nyitása: 2016. JANUÁR 1.