1. Fanfárok és találkozás

-Harold-

A kastélyon keresztülrohanva megálltam a szobám előtt, majd benyitva szétrebbentettem a beszélgető szobalányokat.
-Marie hol a ruhám?-kérdeztem, mire egyet nyelve válaszra nyitotta a száját.
-A-az ágyon fenség.-remegett a hangja. Gondolom megijeszthette a belépőm.
-Menjetek kérlek a konyhába. Ott most sok kézre van szükség.-mosolyogtam rájuk, hogy enyhítsem félelmüket. Apám jó király volt, de túl kemény. Én szeretném megtalálni az aranyközéputat. Mire távoztak a szobámból, addigra már csupaszra vetkőztem, hogy minél hamarabb felölthessem ünnepi öltözékem. A nadrággal egy keveset bajlódtam, de viszonylag hamar sikerült felráncigálnom. Ekkor a tükör elé telepedtem, hogy egy szalaggal rögzítsem loboncomat. Mikor mindennel megvoltam, palástomat megfogva rohantam át ismét a palotán. Az utolsó folyosónál lefékeztem, elrendeztem ruhámat, vettem néhány mély levegőt, majd intve az ajtónállóknak kitárattam a kaput, amely bejárást enged az első udvarból. Éppen ebben a szent pillanatban állt meg a kocsi, rajta az angol zászlóval. Liam a lépcső aljában nagyot szusszantott megkönnyebbülésében. Őt ismerve, már kiizzadta a tegnapi víz mennyiséget is amit megivott. A kocsiból egy alig 5 éves kislány ugrott ki arcán furcsa grimasszal. Arckifejezése hamar értelmet nyert, mikor a kocsi mellett kiadta gyomra tartalmát. Liam már ment is volna oda hozzá, de leintettem. Hamar lerohantam a hosszú márványlépcsőn és ölembe kaptam a kislányt, aki fáradtan borult mellkasomra.
-Hogy van Hölgyem?-kuncogtam fülébe, mire nagyra nyílt szemekkel realizálta, hogy ki is vagyok.
-Tényleg olyan jó illatod van, mint mondják.-bújt még jobban nyakamba, ezzel ösztönös nevetést kiváltva belőlem.
-Ki mond ilyet?-néztem varázslatosan kék szemeibe.
-A szobalányok meg a -itt megakadt és szétnézett, majd közelebb húzódott és a fülembe suttogta az utolsó szót.-meg a bátyám.-meglepődve hallottam válaszát.
-Jobb már a pocid?-simogattam meg emlegetett testrészét, mire hevesen bólogatni kezdett.
-Igen király.-húzta nagy mosolyra picinyke ajkait. Közben a királynő is leszállt a hintóról és aggódva nézett körbe a kislányát keresve.
-Felség, a legnagyobb megtiszteltetés, hogy elfogadták a meghívást, köszöntöm Angliában. Remélem zökkenőmentesen utaztak.-csókoltam neki kezet, mire mosolyt varázsolt megviselt arcára és bólintott.
-Számomra a megtiszteltetés, Franciaország jövendőbeli királya.-hajbókolt-Az út pedig-kereste a szavakat..-üdítő volt. -milyen udvarias hölgy. Már éppen rákérdeztem volna a Herceg hollétére, mikor Ő is leugrott a kocsiról. Kicsit megbotlott, de azt palástolta az a tömény elegancia ami sugárzott belőle. Kihúzta magát, szétnézett, majd tekintete megállapodott rajtam. Mennyit változott. Ostoba, hogy ne változott volna 8 év alatt?! A szemei még mindig jeges kékek voltak, de most alacsonyabb volt nálam több mint egy lábbal. Peckes járással elém sétállt, majd bólintással üdvözölt.
-Örvendek Herceg.-szinte fájt a közömbösség, amely körül ölelte őt.
-Részemről az öröm.-húztam féloldalas mosolyra ajkamat.-Jöjjenek, éppen tea idő van.-hívtam őket a hátsó kertbe. Idő közben a kis Fizzy kiugrott a karjaimból és virágról virágra tanulmányozta a kertet. A királynő pedig mély eszmecserébe került az udvarhölgyével, ezért a herceggel előre mentünk, hogy mi is tudjunk beszélni egy keveset.
-Mikor utoljára találkoztunk még magasabbnak véltem magát.-kezdeményeztem beszélgetést.
-Én meg Önt véltem alacsonyabbnak.-mosolygott szemtelenül.

-Louis-

Amíg a teázás helyszíne felé sétáltunk, az járt a fejemben, hogy a szeme szinte ugyanúgy világít, mint legutóbb. Természetesen akárhányszor közelebb lépett hozzám, a térdeim megremegtek. Csüngtem minden egyes szaván, mély, rekedt hangját próbáltam minél jobban elmémbe vésni magányos óráimra. Éppen az árvaház felújítási tervét ecsetelte, de mivel túlságosan el voltam foglalva arcnak tanulmányozásával, hogy nem vettem észre, hogy engem kérdez.
-Parancsol?-kérdeztem vissza.
-Ennyire vonzó volnék?-húzta félmosolyra gyönyörű, rózsaszín, telt ajkait.
-Már megbocsásson. -csattanok fel, még ha igaza is van.
-Megbocsátok-kacsintott, ezzel tovább hergelve engem.
-Na ide figyeljen.-fordulok be elé, mire egy arrogáns mosollyal válaszol.
-Figyelek, folytassa csak.-az a mosoly...édes és bosszantó egyben.
-Velem nem játszhatja ezt. Érti?-meglepődöttség kerül arcára.-Mi olyan meglepő? Nem sokan álltak ellen magának?-csak úgy köptem lassan a szavakat, le kéne állnom, de az nem én vagyok.-Hát én nem fogok a hálójába kerülni-dobbantottam idegesen lábammal, majd helyet foglaltunk ketten egy előre megterített asztalnál.
-Azt majd meglátjuk-csúsztatta hatalmas tenyerét combomra a terítő leple alatt, mire kicsit megugrottam ezzel leverve egy valószínűleg nagyon drága porcelántányért.
-Én nagyon sa-sajnálom-néztem rá Haroldra, aki továbbra is csak mosolygott. Kibújtam keze alól és felszedtem a tányér darabjait, azonban elvágtam vele a mutató ujjam.
-Ez csúnyának tűnik.-hallottam a szokásosnál rekedteb és mélyeb hangját közvetlen fülem mellől.-Jöjjön, majd én lekezelem.-húzott fel és mire felébredtem a sokkból, máris a szobájában voltunk és a hátam az ajtónak csapódott és egy forró leheletet éreztem nyakamon.-Elnézést, de mikor lehajolt már nem tudtam magam tartóztatni.-lehelte, mire rögtön rájöttem, hogy bizony eléggé beterpesztettem neki. Elkezdte nyakamat csókolgatni, mire tehetetlenül vergődtem alatta, majd kiszabadultam kezei közül és a szoba másik végébe rohantam, ahonnan ijedten kémleltem Őt.-Úristen, Louis én...sajnálom, most biztosan nagyon félsz tőlem. Mekkora egy balek vagyok.-meglepődtem, hiszen most először hívott a nevemen és hihetetlenül vonzó volt a szájából.
-Harold herceg, sajnálom, de ez nem helyes.-hajtottam le fejem, mire meglepetten kapta rám szemeit.
-Te...Ön-javította ki gyorsan magát-arra gondol, hogy nem zavarja? -tért vissza a magabiztos mosoly fejére és elkezdett felém sétálni.
-Mi..ne...én..ez nem helyes.-fejemet még mindig lehajtva tartottam.
-Mi a baj hercegem?-a megszólításra szívem hatalmasat dobbant és a hangom akaratlanul is megremegett, mikor megszólaltam.
-Mi még...jegyesek sem vagyunk. Persze, nem is reménykedek, hogy egyszer egy olyan nagy király oldalán lehessek, mint maga, de...beszélek megint zagyvaságokat.-hagytam rá és kifelé indultam, mikor megragadta a kezem és visszahúzott, ameddig nem ütköztem mellkasának.
-Hát ennyi a baj?-helyezte állát fejemre.-Azt hittem nem viszonzod a vonzalmamat.-szavai megdobogtatták szívemet. Félő volt, hogy kitör majd a helyéről.
-Én meg azt hittem, hogy te nem.-néztem fel rá könnyezve, elhagyva a magázódást.
-Lenne kedved tenni egy sétát a parkban?-kérdezte letörölve könnyeim, mire csak bólintani volt erőm.