-Gyönyörű ma az időnk nem?-mosolygott elbűvölően, míg az ösvényt róttuk a kertben. Egyszer csak szétnézett, majd megragadta kezemet és rángatni kezdett.
-Erre Hercegem, itt nincsen senki, aki zavarhatna minket.-berántott egy bokorba. Bár, csak balgaságból hittem ezt, amint átléptünk a sűrű leveleken egy eldugott kis rész jelent meg előttem. A helyet egy sövény vette körül, ezzel eltakarva a külvilágtól, középen pedig egy rózsával körbefuttatott hintaágy állt.-Személyesen én gondoztam őket. Gyönyörűek nem?-megugrottam hirtelen közelségétől, majd egy kandúr kényelmességével simultam tökéletes alakjához.
-Valóban bámulatosak.-sóhajtottam.
-Tudta, hogy a rózsát a kéj virágának tartják?-csiripelte fülembe, mire egyből elvörösödtem.
-Na de Fenség!-ámultam szókimondóságán-Illendő ilyet mondani?-pirítottam rá. Illetve próbáltam volna.
-Illendő ilyenen megkeményedni?-kacagott, mire elhúzódtam tőle a lehető legmesszebb a hintaágyra telepedve.
-Nem kedvelem magát.-húztam fel sértetten orromat, de látszólag nem hatotta meg. Továbbra is ugyanazzal a szemtelen mosollyal nézett rám.
-Igazán nem szeretnék szemtelen lenni, de az öle nem ezt mondja Hercegem.-karolt át. Hihetetlen, mit meg nem enged magának. Vérlázító! Hosszú kecses ujjaival közre fogta államat és gyengéden maga felé húzta fejemet. Ez nem helyes! A vészharang csak úgy kongott a fejemben, de nem akartam megakadályozni szenvedélyünk kiteljesedését. Engedtem a bűnös csábításnak és türelmesen vártam míg ajkaink összeérnek. Hihetetlen varázslat kerített hatalmában. Lehetetlen volt elhúzodni. Inkább meg sem kíséreltem. Kezeimet puha fürtjeibe vezettem és gyengéden neghúztam, míg ő ajkaival az enyémeket kutatta fel. Sajnálatomra nemsoká elhúzódott és egy mozdulattal megigazította szalaggal összefogott copfját.
-Még mindig nem tartja jónak Hercegem?-mosolygott kacéran.
-Soha nem mondtam, hogy nem jó. Csak nem illendő.-nyaltam meg ajkaimat, mire a király szeme elsötétült. Szeretem mikor így néz rám. Látom, hogy kíván. Magamat is kínzom ezzel, de ez csekély dolog.
-Mit tesz velem Hercegem?-motyogta, majd ismét lecsapott ajkaimra. Ezt a délutánt a kertben töltöttük egymás karjaiban. Voltaképpen, inkább én az övében. Ez volna a szerelem? Ami mindennél többet ér? Az érzés, mely néha annyira jó, hogy repül az ember, néha annyira rossz, hogy szétszakad? Lehetséges. Hosszútávon semmi sem biztos. Csak annyit tudok, hogy sehol máshol nem lennék a világon szívesebben.
-Min jár az agya Hercegem?-szakított ki gondolataimból mély orgánuma.
-Semmi lényegesen. Nem kéne visszamennünk? Anyámnak fel fog tűnni, hogy ennyi ideig tàvol vagyunk.-kezdtem aggódni. Ha anyám megtudja, hogy szerelmet érzek a leendő király iránt minden követ megmozgatna, hogy a jegyese legyek. De én meg akarom tapasztalni az őszinte, igaz szerelmet, melyet eddig csak könyvekben olvashattam.
-Indulhatunk Hercegem. Szabad?-nyújtotta karját, amit készséggel elfogadtam. Felkísért szobámba, ami az övével szemben van. Úgy tudom a királlyal szemben csak a jegyese lakhat. Micsoda kivételek. Az ágyon fekve, gondolataimba mélyedve egyszer csak pár halk kopogás zavart meg.
-Tessék-álltam fel, végigsimítva ruhámon.
-Jó napot Herceg-nyitott be egy szobalány.-A Herceg küldött, hogy szolgálatára legyek.-mondta lehajtott fejjel. Odasiettem hozzá, becsuktam mögötte az ajtót, majd állánál fogva felemeltem a fejét. Szájánál vér folyt le. Gondolom nem rég bánthatta valaki. Gyengéden az ágyhoz húztam, majd kamilla teát hoztam, amit egy pamaccsal rákentem sebére. Eleinte sziszegett, aztán hálásan nézett rám.
-Mi a neved?-kérdeztem őt.
-Eleanor-válaszolt félénken. Bizonyára nem jó körülmények közt él.
-Ki bántott téged?-simítottam meg gyengéden karját, mire kitört belőle a keserves sírás. Magamhoz szorítottam gyenge testét, és haját simogatva próbáltam csitítgatni.
-Az egyik kukta. Elvette a lányságomat, ezért apám kitagadott. Mikor a kuktához mentem felpofozott.-kótényét piszkálta. Még mindig félt.
-Elintézem majd én azt az embert. Ne félj, én nem bántalak. De mondd lányom, miért jöttél?-néztem rá tömény kedvességel és érdeklődéssel.
-Nem tudom fenség. A herceg küldött. Azt mondja tegyem azt amit Ön kíván. Legyek az udvarhölgye. Hiába mondtam neki, hogy nem ez a szokás.-örülök neki, hogy végre megeredt a nyelve.-Szóval mit tehetek?
-Társalogj velem.-jelentettem ki.-Milyen pletykák vannak most a Hercegről?-kérdeztem, mire elpirult.
-Az egyik az, hogy el akarja jegyezni Önt. A másik pedig az, hogy holnapra tetette a koronázást.-elállt a lélegzetem. Ezt ilyen nyíltan kijelenteni?
-Ismételd el az elsőt.-nyeltem nagyot fal fehér ábrázattal.
-Nem is hallotta? Mielőtt megérkezett, már azelőtt azt pletykálták a vének, hogy el fogja magát jegyezni.-számára ez teljes mértékben egyértelmű volt. Csak én problémázok ezen.-Szereti Önt. Tisztán hallottam.-suttogta félénken közelebb hajolva.
-Honnan tudhatnám ezt biztosra?-feleltem keserű szájízzel. Eleanor látszólag elgondolkozott.
-Elvitte a rózsahintához?-kérdezte reménnyel teli szemekkel.
-El-feleltem.-Miért olyan lényeges ez?
-Tudja, ezelőtt az ő szobalánya voltam. Magán, a hercegen és rajtam kívül senki nem járt ott. A heeceg mindig azt mondta, hogy a rózsákat az igaz szerelmének neveli.-szavai hatására szívem gyorsabban kezdett dobogni.-És Ön?-szakított ki ábrándjaimból a lány hangja.
-Azt hiszem, a legszerencsésebb ember vagyok a földön.-suttogtam.
